Nincs is szükségem lakberendezőre!
2010-04-29 - Eszter
Egy kívülről szépen megtervezett családi ház, amelynek a belsejébe csak összerakták a bútorokat pontosan úgy néz ki, mint az említett foghíjas mosoly. Félreértés ne essék, nekünk sem olyan a lakásunk, amilyenre vágyunk, pontosan a pénzügyi korlátok miatt, de tudjuk, hogy milyenre szeretnénk majd átalakítani. Szerintem a házépítésnél, lakásátalakításnál is ez a legfontosabb. Tudni, hogy milyen legyen a végeredmény. Minden családnak vannak “foghíjas félmosolyos” szakaszai. Nincsen ezzel semmi gond, hiszen ha nem lennének, akkor nem is tudnánk igazán értékelni, amikor elkészül a tökéletes tér. Csak azt a hibát nem szabad elkövetni, hogy amikor nagyobb beruházásba kezdünk (pl. házépítés, teljes lakásfelújítás), akkor arra hivatkozva, hogy a lakberendező is sokba kerül, nem kérjük ki egy szakértő segítségét.
Nemrég voltunk kedves ismerőseinknél, akiknek az új lakásuk már majdnem készen állt a beköltözésre. Ki voltak festve a falak, megvolt az új konyhabútor, fel voltak szerelve az újonnan vett lámpák, el voltak helyezve a kapcsolók is, a lakás gyakorlatilag a bútorokat várta csak. Tekintettel a helyre és a szép nagy lakásra biztosan nem két fillérbe került az új otthonuk. A gond csak az volt, hogy nem szánták rá a lakberendezés megtervezésére az egész beruházás költségének pár százalékát, hogy egy profi lakberendező segítsen kiválasztani a színeket, összehangolni a tereket a bennük elhelyezendő funkciókkal, megtervezze a világítást, a burkolatokat.
Mivel a stílus kiválasztásában segítséget kértek tőlünk, ezért vittünk jópár képet különböző stílusokról, hogy ki tudják választani mi tetszik nekik. És ekkor kezdődtek a gondok: a már meglévő minimál stílusú konyha- és fürdőszobabútor ellenére kiderült, hogy inkább a kissé franciás, provance-i stílus tetszik nekik, mindehhez pedig tejeskávé színűek voltak a falak, ami egyáltalán nem illett a gardróbszekrény ajtajához, amit át akartak vinni a régi lakásukból.
A fürdőt és a háztartási helyiséget megnézve kiderült, hogy nincs hol szárítani. Úgy tervezték, hogy a kádba teszik a szárítót és minden fürdéskor kiveszik onnan. Ez borzasztó kényelmetlen lesz és nagyon sok bosszúságot fog okozni.
Az is kiderült, hogy a kisgyerekük ágya külső falon kapott helyet, ami sokkal hidegebb lesz, mint a lakás belső falai és vigyázni kell majd, hogy nehogy megfázzon. A szülői hálóban pedig olyan alacsonyra kerültek az ágy melletti kapcsolók, hogy nagy eséllyel kerülnek majd az éjjeliszekrény mögé, így kényelmetlen lesz őket kapcsolgatni.
Ha belegondolunk abba, hogy mennyibe kerül majd átfesteni a falakat, mennyibe kerül majd feljebb vinni a villanykapcsolókat, átalakítani a gyerekszobát, valahol helyet kialakítani a szárítónak vagy lecserélni a konyha- és fürdőbútort, akkor megértjük, hogy miért lett volna érdemes a kezdetekkor bevonni egy lakberendezőt ebbe a dologba. Ha megtakarítják ezeket a költségeket, akkor abból a pénzből ki tudták volna fizetni a lakberendezőt és most lenne egy szép, praktikus és otthonos lakásuk. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ki- vagy lecserélnek bármit is, de én úgy gondolom, hogy sok befektetett munka és pénz után nagyon nem jó, ha mindennap bosszantja az embert a szárító a fürdőkádban.

Eszter
május 3
Talán ma már több felkészült lakberendező van Magyarországon, mint 10-15 évvel ezelőtt és sokkal nagyobb választék bútorokból, burkolatokból is. Fontos mindig megkérdezni a lakberendezőt, hogy milyen anyagokat fog kapni az ember és megkérni, hogy mutasson dokumentációt. Ebből sok mindent le lehet szűrni a felkészültségére vonatkozóan.