kapcsolat
ENGLISH MAGYAR ENGLISH MAGYAR

Építészt keresek – kit válasszak?

2010-04-20 - Eszter

W

Az építész kiválasztása az egyik legfontosabb dolog építkezéskor. A koncepció, ami alapján a kivitelező az egyik téglát pakolja majd a másikra alapvetően meghatározza az épület lakhatóságát. Hajlamosak vagyunk az építkezés folyamán csak azokat a dolgokat értékelni, amik fizikailag létrehoznak valamit – mondjuk valaki rakja a falat, mert ott látjuk az eredményt – és hajlamosak vagyunk lebecsülni az előkészítő szellemi munkát, mert amikor az elkészül, akkor még nem áll a házunk és csak egy nagy halom papírt ad a tervező a kezünkbe a pénzünkért.

Szerző: Eszter

Pedig egy elrontott, rossz szakértelemmel elkészített terv alapján hiába rakják szorgalmasan a falat. Láttam már olyan tervet, ahol P alakú volt a hálószoba – egy hosszú, sötét folyosón át lehetett eljutni az ágyig. Ebben az esetben gondolom a “nagy halom papírt” elég olcsón állította elő egy tervező. Kérdés azonban, hogy a megrendelő elégedett lesz-e a szépen, madártávlatból pontosan P alakban felrakott falával? A jó építészt érdemes megfizetni, természetesen az ésszerű határokon belül, mert az ember nem szeretné az oly sokszor hangoztatott három házat megépíteni mire egy jó lesz.

Hogy hogyan válasszuk ki a megfelelő építészt? A legtöbben ajánlás alapján vagy az interneten keresgélve jutnak el építészekig. Az ilyen-olyan kritériumok alapján leszűkített körben általában 2-3 építész marad, akiknek tetszenek a munkái, a stílusa. De mi alapján érdemes kiválasztani a két-három építészből azt, akivel a házunkat
terveztetjük majd? Mire érdemes figyelni?

Saját háztervezésünk és a környezetünkben élők tapasztalatai alapján összeállítottam egy listát, amit érdemes végig gondolni, mert az ember figyelme sokszor elsiklik ezen kérdések
felett.

Az első kérdés: Mit kér az önkormányzat tőlünk ahhoz, hogy megkapjuk az építési
engedélyt az adott területen? A második pedig, hogy mit tartalmaz az építész árajánlata?

Néhány fontos tudnivaló:

  • Sok önkormányzathoz már elektronikus úton is be kell beadni a terveket – cd-n. Emellett természetesen a “nagy halom papírra” is szükség van. Jó előre tudni, hogy mit kell kérnünk a tervezőtől.
  • Olyan is előfordulhat, hogy az önkormányzat kerttervet is kér, ha ez a helyzet, akkor az építészt meg kell kérdezni, hogy a tervezési árban ez benne van-e.
  • 300 nm feletti ház építése esetén kötelező a kiviteli terv készítése, ez egy 1:50 arányú terv, amin részletesen látszik, hogy hogyan kell megépíteni a házat, hol lesz és hogyan a szigetelés, stb. (ha az önkormányzat az alapterület miatt nem is kéri, akkor is érdemes megcsináltatni, hogy a kivitelezéskor minden világos legyen a kivitelezőnek és a műszaki ellenőr is tudjon mire támaszkodni). Mivel ez egyes építészeknél majdnem ugyanannyiba kerül, mint a ház tervezése, ezért erre mindenképpen érdemes rákérdezni még a szerződés aláírása előtt, különben csúnya meglepetésre számíthatunk.
  • Már az árajánlat fázisában meg kell kérdezni, hogy a statikai tervezés és a gépészeti tervezés költsége benne van-e az ajánlott árban és ha nem, akkor mennyibe fog kerülni, mert az árajánlat általában nem tartalmazza. Jó ha rákérdezünk, hogy statikust, gépészt nekünk kell-e keresnünk vagy van az irodának szakembere, esetleg állandó partnere.
  • Ha egy lépéssel tovább gondolkodunk, akkor azt is érdemes megfontolni, hogy úgynevezett kiírást kérjünk a tervezőtől. Ez gyakorlatilag egy lista arról, hogy milyen anyagokból mennyi kell a ház felépítéséhez. Ez azért hasznos, mert a kivitelező kiválasztásánál általában ahány kivitelező annyiféle négyzetméterrel számol a vakolatnál és annyiféle köbméterrel a beton esetén. Ráadásul az árajánlatok struktúrája is teljesen el fog térni egymástól, így persze ember legyen a talpán, aki össze tudja őket hasonlítani. Ha van kiírásunk, akkor azt oda tudjuk adni a kivitelezőknek, ők ez alapján tudnak árajánlatot adni és legalább az anyagok esetében ugyanakkora mennyiségekre látjuk az árakat. Persze kiírás nélkül is meg lehet oldani a kivitelezői árajánlatok összehasonlítását, de ez hasznos segítség lehet.
  • Fontos, hogy megkérjük az építészt, hogy mutasson egy elkészült dokumentációt. Ha nem is értünk mindent belőle, de az anyagból le lehet szűrni, hogy igényesen össze vane rakva és hogy mit is kapunk majd a pénzünkért pontosan.
  • Még ma is vannak olyan építészirodák, ahol nem készítenek 3 dimenziós modellt és kézzel megrajzolt ábrákon mutatják be a tervezett épület kinézetét. Ezzel semmi baj nincs, van olyan ügyfél, aki ezt jobban is szereti, de rákérdezni érdemes, mert ha mi fotorealisztikusan vagy legalábbis megközelítőleg fotorealisztikusan szeretnénk látni a házunkat, akkor csalódás érhet a kézi rajz láttán.
  • A kerítésterv is része kell, hogy legyen az elkészült tervnek, érdemes rákérdezni, hogy megcsinálja-e az építész.
  • Ezek azok a dolgok, amiket érdemes körüljárni, átbeszélni az építésszel, mielőtt aláírjuk a szerződést. Így már nem érhet nagy meglepetés a tervezési folyamat során. És mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, ezért ideírom, hogy ha igazán szép házat szeretnénk és nem akarunk kellemetlen meglepetéseket a beköltözés után, akkor érdemes egy lakberendezőt is megkeresni. A lakberendezés tervezési díja nagyon kevés a teljes beruházás összegéhez képest és egy jó lakberendező nagyon sokat ad a család komfortérzetéhez és a ház értékéhez. Hogy hogyan válasszuk ki a megfelelő lakberendezőt, azt a “Lakberendezőt keresek – kit válasszak?” című cikkben találjátok.

    Még nincs hozzászólás

    Legyél Te az első!

    Hozzászólásod

    Név
    A Te hozzászólásod
    Név
    E-mail (szükséges, nem lesz publikus)
    URL (nem szükséges)

    Valid XHTML 1.0 Transitional Valid CSS!